Etetés

Mindem vadon élő nyúl válogatott zöldféléket eszik, melyeket éles metszőfogaival rágcsál le. Természetes körülmények között táplálékuk tápanyagtartalma viszonylag csekély. A múltban ezt a természetes étrendet igyekeztek a hobbinyulak számára is utánozni. Az évszaknak megfelelő zöldfélével, gyökérzöldségekkel, például sárgarépával és szénával etették őket, ami egyben rostszükségleteik kielégítésére is szolgált. Gabonamagvakat csak kis mennyiségben kaptak.A lógó fülű nyulak számára a legjobb ez az alacsony peremű tálka, így fülük nem lóg bele az ételbe.
A hobbinyulakat ma a leggyakrabban gabona alapú keverékekkel etetik, amelyek nagyszámú összetevőt tartalmaznak. Megtalálható bennük a kukoricapehely, az alfalfa, tört zab és búza, valamint kisebb mennyiségben zúzott szárított lágyszárúak is. A közelmúltban a babot tartalmazó keverékeket a legtöbb helyen kivonták a forgalomból, mivel felmerült, hogy nem károsak-e a nyulak számára. Előfordulhat ugyanis, hogy a darabok megakadnak a torokban vagy az emésztőcsatorna későbbi szakaszaiban.
Az összetevők és azok részaránya keverékről keverékre változó, de ez a csomagoláson fel van tüntetve. Azért is jó, ha márkás terméket vásárolunk, nem pedig valamilyen ismeretlen összetételű keveréket viszünk haza, mert így biztosak lehetünk a csomagolásban található táplálék vitamintartalma és tápértéke felől. Ne gondoljuk, hogy gazdaságosabb a legnagyobb kiszerelést választani, hiszen előfordulhat, hogy nem használjuk el a szavatossági idő lejártáig.
A szárazeledelt valamilyen súlyos kerámiaedénybe tálaljuk, így a nyúl nem fogja azt felborítani, és tartalmát szétszórni (néha ugyanis az unalmas órákat próbálják ilyen módon elütni). Igyekezzünk éppen a megfelelő mennyiségű napi táplálékot biztosítani kedvencünk számára. Ebben is segítségünkre lesz a csomagoláson feltüntetett javaslat. Ne hagyjuk az el nem fogyasztott táplálékot az edény alján felgyűlni, hiszen meg is romolhat.
Kertben tartott állatoknál ügyeljünk, hogy a szárazeledeles tálka ne a dróthálós ajtó előtt legyen, mert így az eső eláztathatja a tartalmát.

Nyulak elhelyezése

Ha beszerezzük a megfelelő anyagokat, akár magunk is elkészíthetjük kedvencünk leendő otthonát. A ketreckészítéshez szükséges anyagokat a legtöbb barkácsboltban megvásárolhatjuk. Lehet, hogy méretre is tudjuk itt vágatni, de előfordulhat, hogy ezt magunknak kell elvégezni. Ha a boltban vágatjuk méretre a faanyagot, nagyon ügyeljünk a pontos méretekre, hiszen a legkisebb hiba is azt jelenti, hogy újra meg kell vásárolnunk az elszabott elemeket. Bár az oldalakhoz, a tetőhöz és a padlóhoz használhatunk bútorlapot, a ragasztott felületek nem nyújtanak olyan szép látványt, mint például az összenútolt faelemek. Ez utóbbi megfelelő felületei szépen összeilleszkednek, és ráadásul csökkentik a huzatos rések kialakulásának esélyét is. csak éppen így sokkal több munkával jár a ketrec elkészítése. A nútolással illesztett elemekből elkészíthetjük a ketrec ajtaját is, ami védelmet nyújt majd lakója számára. Az összeillesztendő elemeket elég nehéz pontosan leszabni, igyekezzünk tehát a lehető legkevesebb vágással megoldani a feladatot.

Blanc fajták

Mindhárom mai Blanc fajta Európából származik. A fehér bundájú nyulak csoportjának legrégebbi tagját, A Blanc de Hototot elsőként 1902-ben tenyésztették ki, és egyebek között többszínű fajtákat, pl. a Hollandot is felhasználtak a kialakításhoz. A Blanc de Hototot felismerhetjük fekete szemgyűrűiről és szempilláiról, testsúlya általában 4 kg, testalakja jellegzetesen szögletes és törpe formái is léteznek.
A Blanc de Bouscatot a franciaországi Gironde környékén tenyésztették ki az 1900-as évek elején, az Angóra és az Óriás Belga Albínó kereszteződésével, de ősei között megtalálható az Argente Champagne is. Jóval nagyobb testű a Blanc de Hototnál, a bakoknál nagyobb termetű anyák a 7-kg-ot is elérhetik. A Blanc de Bouscat színe teljesen fehér, sűrű szőrzete azt a benyomást kelti, mintha itt-ott zúzmarás lenne; ez a legalább 3 cm hosszú, a szőrzetben elszórtan található fedőszőröknek köszönhető. A fajtát megismerhetjük jellegzetes kerek és széles fejalakjáról is.
A Belgiumban kitenyésztett Blanc de Termonde és a Belga Óriástól származik. Mérete kb. azonos a Blanc de Hototéval. Teste kissé megnyúlt, szemei rubinvörösek, szőrzete rövid, selymes.

Beveren

Ez a fajta arról az Antwerpen közeli belga városról kapta a nevét, ahol kitenyésztették. A hagyományos színezete kék. 1915-ben bekerült Nagy-Britanniába is, majd onnan az Egyesült Államokban, ahol először Sitkának nevezték. Ma már több színváltozata is van, például Piros és Kék szemű, Fehér, Fekete és Csokoládé. Az egyik legújabb változata az Akác, amelyet a 80-as években tenyésztettek ki Nagy-Britanniában, és a sötétebb színű, pöttyös változatok, melyeket egyesek külön fajtának tekintenek.

Belga nyúl

Elsőként egy 1874-es brit tenyészszemlén jelent meg, de hamarosan meghódította az Egyesült Államokat. A hagyományos változat az Aguti, melynek színezete a mezei nyulakéra emlékeztet, bár gondos kiválogatás és tenyésztés eredményeként jött létre ez a meleg mogyorószínű, néhol feketével cirmos szőrszálakból álló bunda.
A Black-and-Tan forma vörhenyes színe csak a hasoldalon jelentkezik. Létezik piros szemű albínó forma is, amely például Nagy-Britanniában rendkívül gyakori. A szőrzet sima, fényes, testhez simuló, ezáltal is kihangsúlyozza ennek a fajtának az izmos testalkatát. Testtömegük körülbelül 4 kg

Angora

Míg a legtöbb nyúlfajtának más emlősállatokhoz hasonló szőre van, az Angóra inkább gyapjas. A szőrzet szerkezete teljesen különbözik a többi nyúlfajétól, mert az Angóra aljszőrzete (vagy gyapjúszőrzete) nem rövidebb a fedőszőröknél, hanem hosszúra nőve azokkal keveredik. Az Angóra az egyik legrégebben kialakult fajta, valószínűleg már az 1600-as években tartották Nagy-Britanniában. 1723-ban már Németországban is megjelentek, ahol aztán újabb változatait tenyésztették ki. A nevét onnan kapta, hogy Törökországból származó más háziállatok (macskák és kecskék) hosszú szőrű változatait is így nevezték.
A hagyományos angol forma 2,7 kg-os, és bár kevesebb gyapja van, mint más változatoknak, ennek minősége sokkal finomabb. A Francia Angórák körülbelül 3,6 kg-ot nyomnak, a németek pedig mintegy 4 kg-ot. Ez utóbbiaknak a szőrét nem vágják, mint az Angolét, hanem tépik.
Ez a különleges bunda megkülönböztetett figyelmet is igényel. Nem lehet őket hagyományos padlózatú ketrecben tartani, csak rácsos aljúban, máskülönben az alom a szőrzetbe ragad, és később már szinte lehetetlen a gubancoktól megszabadulni. Fürdetni sem szabad őket, legyen bármennyire is piszkos a bundájuk. A szőrzet, éppen a sűrűsége miatt, nagyon nehezen szárad ki, ha egyszer benedvesedett, az állat veszélyesen lehűlhet. Még ha ki is szárad a bundája, nagy valószínűséggel összetapad, filcesedik.
A szőrzet sűrűsége más problémákat is okozhat, például a meleg nyári hónapokban, amikor megnő a hőguta veszélye. Ezért, ha nem a szőre miatt tartunk Angórát, inkább nyírjuk meg háromhavonta, ennyi idő alatt ugyanis körülbelül 7,5 cm hosszúra nő. A szőrzet rövidre vágásához ne használjunk hegyes ollót.
Egy év alatt egyetlen Angóra majdnem 1 kg-nyi gyapjút növeszthet, bár az Angol Angórák nemigen lépik túl a 340 g-ot. Az Angórák hagyományos változata fehér, piros szemű, de ezen kívül még vagy egy tucat más színben is létezik. Ezek között vannak egyszínűek, mint a Fekete vagy Kék, de a Csincsilla és a Füstszínű változatok szőrszálainak vége például sötétebb, mint a tövük. Ettől változik meg a kinézetük mozgás közben, vagy fésülés után.
Az egyes országok más és más változatokat fogadnak el. Maga a fajta a tenyésztői körökben rendkívül népszerű, hiszen annak ellenére, hogy a vele való foglalkozás időigényes, a kiállítási bírálatok kellően jutalmazzák a fáradozást.

Amerikai Foltos Óriás

Ennek a fajtának az eredete Németországig követhető, ahonnan 1910 körül szállítottak át egy tenyészállományt az Egyesült Államokba. Hogy milyen fajtól származik, az egyenlőre tisztázatlan, valószínűsíthető, hogy a Belga Óriás és a Foltos Lógó Fülű keresztezésével tenyésztették ki, mégpedig úgy, hogy a Belga vérvonal csökkentse a Lógó Fülű fülméretét.
Néha csak egyszerűen Amerikai Foltosnak hívják, bár mérete egyre nagyobbá vált a tenyésztés során. Egyes példányok elérhetik az 5 kg-ot is, bár a bakok valamivel kisebbek, mint az anyák. Küllemükben a Belga nyúlra hasonlítanak, mely az 1900-as években rendkívül népszerű volt az Államokban, és valószínűleg többször is keresztezték a két fajtát. Hosszú, erősen hajlott háta van, lábai megnyúltak.
Az Amerikai Foltos Óriás kiállításra való tenyésztése nagy kihívás, mert a jellegzetes mintázatot nehéz kitenyészteni. Ez a mintázat leginkább a Brit Pöttyöséhez hasonlít, bár a foltok itt kevésbé éles körvonalúak. Két elismert színváltozata létezik, a fekete és a kék. A szőrzet rövid és sűrű, amely még inkább kiemeli a fehér alapon megjelenő foltokat. Az egyik legjellemzőbb tulajdonsága a fajtának a szemeket körülvevő monokli.
Az Amerikai Foltos Óriás szimmetrikus pofajegyei semmiképpen sem olvadhatnak egybe.

ALASZKA

Az egyik legjobb példája a nyúlfajták osztályozása körüli bonyodalmaknak. Ez a fajta valószínűleg Németországból származik, ahol egy 1907-es kiállításon jelent meg először. Elkülönült tenyészvonalak egy darabig léteztek még Franciaországban és Angliában is, melyeket a melanisztikus (fekete) Himalájai és az Argentin fajták keresztezésével hoztak létre. A brit vonal, amelyet eredetileg Núbiainak hívnak, az 1930-as években kihalt. Ez a fajta mintegy 2,3 kg-ot nyomott, valamivel nehezebb volt tehát, mint a francia vonalra jellemző példányok. Egy mai Alaszka 3,2-4 kg súlyú, azaz nagyobb még az egykori britnél is.
Az Alaszkát fényes fekete szőre különbözteti meg a többi fajtától. Ez a fajta fontos szerepet játszott a Rex kialakításában.

A standard

Egy-egy fajta jellemző tulajdonságait a fajtaleírás, a standard foglalja össze, mely az elbíráláskor játszik fontos szerepet. Egy kiállításon a nyulak nem egymás ellen versenyeznek, hanem azon az alapon értékelik őket, hogy mennyire felelnek meg a tökéletes, a standardban leírt szabványoknak. A standardokat időről időre megújítják, ebben a munkában pedig együttműködnek tenyésztők és bírák. Azokra az újdonsült fajtákra is így alakítják ki a standardot, amelyek elértek egy bizonyos fokú népszerűséget. A bírálati pontok fajtáról fajtára különböznek, így például a szőrzet mintázata egyes esetekben fontosabb lehet, mint a bunda minősége vagy anyaga.
Bár régóta vannak olyan törekvések, hogy világszerte, vagy legalábbis Európán belül egységes standardokat alakítsanak ki, egyelőre nem sikerült mindenhol elfogadott, nemzetközi szabványokat meghatározni. Ez nemcsak a fajta leírásokra, de magukra a fajtákra is érvényes: az Amerikai Nyúltenyésztők Szövetsége például elismeri kiállítási fajtaként a Gyapjas Jerseyt, amely Európában egyelőre nem is létezik. Hasonlóképpen Európában is vannak olyan fajták, amelyek Észak-Amerikában ismeretlenek.
A háziasítás során az egyes nyúlfajták méretbeli különbségei jóval nagyobbá váltak, mint más hobbiállatok esetében.